www.azprodukcio.hu

A-Z aktuál

A következőekben az A-Z PRodukció aktuális információit, felhívásait olvashatja.Reméljük a közeljövőben személyesen is találkozunk!

A-Z PRodukció csapata

MikulásGyár

A MikulásGyár az ország legnagyobb jótékonysági eseménye, mely idén december 9-től 21-ig kerül megrendezésre a Felvonulási téren.

A világ első MikulásGyára Budapesten működik. 2004-óta, minden év decemberében felállítják a Felvonulási téren azt a gigantikus, karácsonyi ajándékelosztó centrumot, ami látványos elemekkel és szórakoztató attrakciók közepette fogadja a lakosság ajándékait, és azonnal továbbítja a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Posta segítségével.

A MikulásGyár nemes kezdeményezésére már Nyugat-Európában is felfigyeltek ennek bizonyítéka, hogy a 2009-s rendezvénysorozat az ICSC (Bevásárlóközpontok Nemzetközi Szövetsége) Solal Marketing Awards 2010 elnevezésű pályázatán sok száz beérkezett pályázat közül Európa második legnagyobb eseményének ítéltetett.

Az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő MikulásGyár 2010-ben félmilliárd forintot is meghaladó értékben gyűjtött adományt, és ezzel mintegy 166 ezer rászorulónak segített Magyarországon. Nem csak a Felvonulási téren, hanem az ország 13 plázájában és a postán is fel lehetett adni az ajándékokat 2010-ben.